Interjú Maszat Jankával-Gecse Ramóna

Milyen érzés gyerekeknek szánt előadásban játszani? 

A közelmúltban két ilyen élményem is volt, ez nagyon jó fajta állapot. A gyerekek nagyon tiszták, a folyamatos visszajelzések, amiket tőlük kapok, hálát fejeznek ki. Ha a városban látnak, integetnek nekem.  Hihetetlen, hogy a ruhám mennyire megfogta őket, mikor Szentgyörgyön adtuk elő a Túl a Maszat-hegyent, olyan sikítozásba törtek ki, hogy a kollegám el se tudta mondani a szövegét.

Ugyanakkor nagyon sok munka van egy ilyen előadás mögött, persze nem érint olyan mély témát mint egy Csehov darab, de ettől függetlenül néha még több engergiát kell belefektetni.

Ilyenkor az ember felszabadultabb. A színpad egy nagy játszótér, kicsit visszautazhat az ember a gyermekkorába, önmaga mélységeibe. 

Hogyan fogadtad Maszat Janka szerepét?

Nagyon szerettem, úgy éreztem nem áll tőlem távol ez, a kiskori huncutság, jó értelemben vett rosszaság, őszinte érzések. A gyerekeknél ezek sokkal inkább jelen vannak, mint a felnőtteknél.

Mitől gyermek az ember? Tud tiltakozni az ellen, amit a felnőttek akarnak, van igazságérzete. Jó ezt az energiát elkapni és eljátszani. 

Milyen gondolatokat emelnél ki a Túl a Maszat-hegyen c. előadással kapcsolatban?

A gyerekszerelmet, azt, hogy ők megmentik egymást, harcolnak egymásért. 

A felnőttek világában elbanalizált a kézfogás, míg a gyerekek el tudnak jutni oda, hogy megfogják egymás kezét, és ha megfogták, akkor az meg is van fogva, és akkor az tiszta és szép tud lenni.

A Maszat-hegyben nem távolodunk el a lényegi dolgoktól. A darab elején leveleket hozok, ez jelképezni, hogy tudni kell megfogalmazni az érzéseinket, tudnunk kell segítséget kérni, kapcsolatokat létrehozni, barátokat szerezni, örülni, játszani, megőrizni ezt a gyermeki létet. Varró Dánielnek nagyon jól sikerült átadni ezt az üdeséget, azt, hogy az egész világ egy játszótér. 

Gyakran azon gondolkodom, hogy milyen vagány lenne egy felnőtt játszótér, ahol ők is fel-le mászkálhatnának, csúszhatnának, próbálgathatnák határaikat.